A kutya védőgallér

A kutyámnak valóban szükséges kutya védőgallér viselése, a műtétje után?

A kutya védőgallér alkalmazására, szinte minden kutya esetében szükség van a műtétek után. A kutyák természetes ösztöne, hogy nyalogatják a sebeiket. Ez egy elfertőződött, harapott seb esetén nagyon célszerű is volt, ugyanis a kutya így tisztogatta meg azt.

Azonban a műtéti sebet steril körülmények között varrja össze az állatorvos, így a kutya a nyalogatással csak elnyújtja a gyógyulás idejét és akár be is fertőzheti a sebet a nyálában lévő baktériumokkal, illetve akár egy-egy varratot ki is rághat. Így érthető, hogy a seb védelme a mielőbbi gyógyulás érdekében elengedhetetlen.

Ezt is olvassa el: Kutya ivartalanítás

Úgy tűnik, a kutyámat nagyon zavarja a kutya védőgallér. Tehetek bármit is, hogy gyorsabban megszokja?

A legtöbb kutyának egy-két nap szükséges, hogy megszokja a kutya védőgallér. Ne ijedjen meg, ha kutyája az első órákban nagyon nyugtalanul viselkedik, rövid időn belül szinte minden kutya belenyugszik a gallér viselésébe. Célszerű a kutyát egy olyan helységben elhelyezni, ahol nincsenek kis méretű, könnyen elmozduló tárgyak a földön.

Figyelembe kell venni, hogy a kutya a gallérban nem lát oldalra, így könnyen nekimegy tárgyaknak, illetve nem fér el azokon a helyeken, ahol eddig gond nélkül átjutott. Ha sétáltatás közben is a kutyán hagyja a gallért, mindenképpen sétáltassa pórázon kedvencét.

Meddig kell kutya védőgallért viselnie a kutyának?

Célszerű a seb teljes gyógyulásáig, a kutyán hagyni a gallért. Ez azt jelenti, hogy a varratszedés után egy-két nappal lehet végleg levenni.

Átmenetileg le lehet venni a gallért, ha odafigyelek, hogy ne nyalogassa a sebet?

Természetesen, erre az időre le lehet venni a gallért. Azonban sok kutya első dolga, ha megszabadult a gallértól, hogy elkezdi nyalogatni a sebet. Ebben az esetben sajnos vissza kell rá tenni, ugyanis akár percek alatt kirághatja a varratokat kedvence és ezzel komoly sérülést okozhat magának.

Hogy tud enni és inni a gallérban a kutya?

Ha a gallér megfelelő méretű, vagyis nem nyúlik túl túlságosan a kutya orrán, kedvence gyorsan megtanulja, hogyan tud enni és inni. Ha úgy tűnik, mégsem tud enni a gallér miatt, próbálja meg lapos tányéron kínálni neki az eleséget. Ha ez sem működik, az etetés idejére vegye le kedvencéről a gallért.

A kutyák egy kis része nem tolerálja a kutya védőgallér viselését. Ebben az esetben a seb védelmét más módon szükséges biztosítani.

Amennyiben további segítségre van szüksége kutya védőgallérral kapcsolatban kérem, vegye fel velünk a kapcsolatot.